A honfoglaló magyarok életmódja (IV. rész)

Őseink államformája, hadviselése és a kalandozások

Államforma

Honfoglaló őseink törzsszövetségben éltek, ez volt tulajdonképpeni államformájuk. Az egymással rokonságban élő, s rendszerint egy nyelvet beszélő törzsek törzsszövetségbe tömörülése tette lehetővé a nemzetté válást, az államalapítást.
A honfoglalás idején a magyar törzsszövetség élere az Árpád dinasztia került, mely hun eredetűnek és Attila egyeneságú leszármazottjának tekintette magát és így jogot formált a vezetésre.
Álmos kendekagántól fia Árpád vette át a vezetést és neki sikerült a magyarságot a Kárpát-medencében államalkotó tényezővé tenni. Egyáltalán nem állja meg a helyét az a felfogás, hogy a magyarság csak a honfoglaláskor szervezűdött állammá, mivel a központi hatalom már századokkal elötte is ismeretes volt számára.

Hadviselés

A szteppei lovasnépek hadserege -és ílymódon a magyaroké is- könnyen mozgó lovasságból állt. Védőfegyverzetük a nyíl volt, amelyet távolra, valamint a kard, amelyet közelre használtak.
A törzsek képezték a harcászati alapegységet, ez kb. tízezer lovasnyi egységet jelentett. A lovasnépek harci taktikájához illetve stratégiájához tartozott a felderítés művelete, valamint a harc közbeni látszólagos megfutamodás. Ezzel a harcmodorral tudták megbontani az ellenség egységét, mivel utána újra zárt rendben nyílzápor alá vették a pánikba esett ellenfelet és megsemmisítették, vagy foglyul ejtették őket.
A hadtest felállása rendszerint félhold formában történt. A begyakorolt és pontos harci fegyelem mellett a nyilazás átütő ereje döntötte el tulajdonképpen a csaták kimenetelét. A már gyermekkorban elsajátított lovaglás és a vadászatok során megtanult nyilazás és kardforgatás tette lehetővé azt, hogy kiváló harcosokká váljanak.
Ijjaik az úgynevezett összetett, avagy visszacsapó ijjak, erőssebbek és két-háromszorta nagyobb hordtávolságúak voltak a nyugatiak egyszerű ijjainál.
Nemhiába maradt fenn az a szállóigévé vált templomi könyörgés (Modena 924): "... kérünk téged, bár hitvány szolgáid vagyunk, védj meg minket a magyarok nyilaitól."

Kalandozások

A magyar vezérek könnyű, gyors lovassága előtt sem hegyek, sem folyók, sem városok nem képeztek akadályt és a nyugati nehézlovasságot és gyalogságot lerohanva eljutottak a Pyreneusokig és az Oceánig. (piros vonalak az alábbi térképen)

[Történelmi Atlasz Kartográfiai Vállalat 1961]

A hadjáratok, amelyeket a magyarok mintegy ötven éven keresztül vezettek a Nyugat és Bizánc felé, nem voltak 'rablóhadjáratok'. Ezek a hadjáratok zömmel az akkori központi hatalom ellen fellázadó német fejedelmek (bajorok, csehek) vagy az olasz királyok oldalán folytak le. Természetesen a harcok során fosztogatás, foglyok ejtése és kincsek szerzése is cél volt, mert mindez hozzájárult az ellenfél gyengítéséhez. Ha azonban összevetjük az ebben az idöben Európát dúló és fosztogató vikingek (norvég, svéd, dán) évenkinti rablótámadásaival, valamint a Dél-Európát pusztító arabokéval, akkor a magyarok hadjáratai nem is a legfélelmetesebbek voltak.

A honfoglalók hitvilága

Őseink hitvilágáról tanuskodnak temetkezési szokásaik. Hittek a másvilágban és ezért a halottak mellé odatették hátaslovának lenyúzott bőrét, hogy legyen mivel megtennie a másvilági utat.
A táltosok szerepét a kutatók többféleképpen értékelik, újabban a szibériai sámánokkal való hasonlóság alapján is magyarázzák. Néprajzkutatóink mind a mai napig szebbnél szebb táltosmondákat jegyeznek fel, mint pl. a palócoktól avagy a csángóktól.
A táltosokról tudjuk, hogy ismerték a füvek gyógyító erejét, és ezért a nép babonás hittel fordult feléjük segítségért.
A magyarok ősvallása jeles kutatóink szerint szerkezetében hasonlított a kereszténységhez, de a tartalma más volt.
Honfoglaló eleink már Etelközben kapcsolatba kerültek a kereszténységgel, tudomásuk volt a zsidó bibliai hitröl és a mohamedán vallásról is.
Deér József megállapítása szerint: "A magyarság oly kultúrkörből szakadt Európába, melynek népei magasrendű istenélménnyel rendelkeztek."
Régi hitvilágunk magasrendűségének bizonyítéka, hogy a keresztény hitre való térítéskor szinte hiánytalanul vette át számos ősi szavunkat mint pl. a bűn, lélek, Isten, bánat, Boldogasszony, koporsó, stb. Ezen a téren is elterjedt az a tévhit, hogy kereszténységünket a szlávoknak köszönhetjük, akiktöl egyébként az egyházi szervezetre és nem a hitre utaló szavakat vettük át. (pl. húsvét, apáca, bérmál, stb.)
A magyarság beilleszkedésének és egyedüli megmaradásának a Kárpát-medencében, nem csak a tudatos felismerés és alkalmazkodás volt az alapja, hanem érzelmi hajlama is a kereszténység iránt.

vissza a tartalomjegyzékhez
vissza a 96/IV címoldalára
vissza a bejárathoz