Ezerszázéves történelmünkből:
Az Árpád-házi királyok kora (5)
Folytatás az ÚMÉ 2001/IV. számából
II. András (Endre) király (1205-1235) és az Aranybulla kora
A kiskorú László király halála után Imre király öccse, II. András került az általa olyannyira áhított trónra 1205-ben. Az ő uralkodása alatt élte meg az ország szinte a legszomorúbb éveket az Árpád-ház korában. A királyi udvar ugyanis tele volt idegenekkel. A száműzetésből visszatért feleség, Gertrúd királyné, nem csak férje fölött uralkodott, hanem úgymond az egész ország fölött.
Fivére, Berthold, előbb kalocsai érsek, majd horvát bán és később erdélyi vajda lett. Ilymódon óriási hatalom jutott a kezébe, a magyar főurak háttérbe szorításával. 1208-ban azután, a másik két fivér is megjelent, Eckberg, a bambergi püspök és Henrik, Isztria őrgrófja. Őket Sváb Fülöp német király meggyilkolásával vádolták hazájukban, és ezért szöktek Magyarországra, ahol nem csak menedékre találtak, de hatalmas vagyonhoz is jutottak. Igy a püspök, Eckbert ajándékul kapta a nagykiterjedésű Magas Tátra erdős vidékét. Gertrúd királyné azt is elérte, hogy Brassó környékére egy német lovagrendet telepítsenek be, akik magas kiváltságokat élvezhettek (1211).
Mindehhez járult még a királyné féktelen pazarlása és laza erkölcsisége is, amellyel a királyi hatalmat a lejtő szélére sodorta.
Nem csoda tehát, hogy a mellőzött és hatalmukban megcsorbított főrendek, összeesküvésére került sor, amikoris a király távollétét kihasználva 1213 szeptember 23-án a pilisi erdőben Gertrúd királynét meggyilkolták. Az összeesküvés tagjai közül csak Péter ispánt végeztette ki II. András király, míg Bánk bánt, az ország nádorát, bár megfosztották tisztségétől, de később mégis horvát- szlavón bán lett.
(Gertrúd királyné és az udvar történetét később Erkel Ferenc: "Bánk Bán" című operája örökítette meg.)
Gertrúd királyné őt árvát hagyott maga után. Legidősebb leánya Mária bolgár cárné lett, Erzsébet, a későbbi Szent Erzsébet négy évesen került Thüringiába, Béla, Kálmán és András fiai melegen emlékeztek meg róla, mert nagyon szerethették anyjukat.
II. András 1217-ben teljesíteni igyekezett apja III. Béla kívánságát és szentföldi hadjáratra indult. A hozzávaló szükséges pénzt - a mintegy tízezer főnyi seregnek- már csak uzsora pénzből tudta fedezni, miután királyi birtokokat kellett elzálogosítania. Ez a hadjárat egyébként semmiféle katonai eredménnyel nem zárult, mégis felvette a "Jeruzsálemi Király" címet, amit utódai is használtak. A még előtte lezajló galíciai hadjáratok (1213) után, melyben Halics és Lodoméria tartományokat elfoglalta, szintén felvette ezeknek is a királyi címét.
Mégsem véletlen, hogy ebben a hanyatló társadalmi helyzetben született meg 1222-ben a magyar nemesség által kikényszerített, első olyan levél kiadása, nevezetesen az Aranybulláé, amelyben pontosan rögzítve lettek a királynak és a nemességnek a jogai.
Itt érdemes megjegyezni, hogy a magyar aranybulla kiadását, csupán a hat évvel korábban kiadott angol bulla előzte meg.
Ez az arany pecséttel ellátott levél lett, több mint hatszáz éven át alaptörvénye a magyar alkotmánynak.
Alkotmányjogilag egyik fontos pontja az amelyik kimondja, hogy ha a király nem tartaná meg az ország törvényeit, az Aranybulla rendelkezéseit, úgy a nemzetnek jogában áll fegyverrel is kényszeríteni erre az uralkodót anélkül, hogy ezzel felségsértést követne el. Ez a híres ellenállási jog adta meg a jogi alapot a későbbi felkelésekhez és szabadságharcokhoz.
A király azonban nem tudta erélyesen végrehajtani az Aranybulla rendelkezéseit, mert gyenge akaratú volt. Utána még két ízben kellett megerősíteni azt. Később fia, IV. Béla vette kezébe rendelkezéseinek a végrehajtását.
II. András 1224-ben az erdélyi szászok részére kiváltságlevelet adott, akik még II. Géza idejében települtek be, és lakóterületük Szászvárostól Barótig terjedt. Ezek a kiváltságok nagyobbak voltak a magyarokénál, mert kivették őket a magyar vármegyék hatásköre alól.
Maguk közül választhatták előljáróikat, papjaikat és a szász ispánt.
II. András udvarában második házassága révén Jolán, aki a francia uralkodóház tagja volt, a kor leghíresebb építőmestere, a francia Villard de Honnecourt is megfordult. Feltehetően ő tervezte meg Gertúd királyné gótikus síremlékét a pilisszentkereszti cisztercita kolostor templomában, amelyet nemrégen találtak meg.
Ebben az időben keletkezett az első latinnyelven íródott magyar történelmi könyv, a Gesta Hungarorum.
A magát megnevezni nem kívánó P. mester (P. dictus magister), akit a mai napig "Anonymusnak" nevezünk, a magyar honfoglalás históriáját örökítette meg, a nemesség szemszögéből nézve. Ez a mester, aki már írt egy "Trója- regényt" is, a kor ízlésvilágának megfelően elhatárolódott a paraszti szájhagyománytól és a regősök hősi énekeitől. Műve stilárisan egyezéseket mutat fel a korabeli francia, angol, aragóniai gesta irodalommal. Ekkortájt keletkezik a Niebelung-ének, amelyben Attila és Krimhilda alakjában, a Szent Istvánnak eljegyzett és a pogány földre induló bajor herceglány, Gizella története búvik meg.
II. András uralkodása napnál világosabban igazolta azt a tényt, hogy egy ország hatalma, gazdagsága, jóléte és boldogsága mennyire a király személyétől függő. Míg Szent István, Szent László, Könyves Kálmán, III. Béla nagy királyok voltak, és alattuk a nép elégedetten élt, és az ország erős maradt, addig II. András ideje alatt legyengült és elszegényedett. Hogy neve mégis a legnagyobb királyok közé került, ezt az Aranybulla elfogadásának és kiadásának köszönhette.
[II. András mellszobra valamint az Aranybulla földbe ágyazott domborműve az ópusztaszeri millenniumi szoborparkban tekinthetők meg.]
(Folytatjuk)